Dunántúli Református Kántorképző
Dicsérjétek az Urat!



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

HÍREK
2006-2007-2008-2009. Kántorképző képek
- 2009.07.02.

A 2006.-2007.-2008.-2009 év képei Veresné Petröcz Marika honlapján elérhető.







Máté János orgonaművész, karnagy,

Budapesti Ref. Theológia professzora, egyházzenész, kántorképzés atyja


Máté János
orgonaművész, karnagy, teológiai professzor,
XX. századi egyházzenész,
a budapesti református kántorképző megalapítója
1934-1998



A művész 1934 június 6-án született Tápon, 1952-ben érettségizett a Budapesti Lónyay Református Gimnáziumban.

1955-ben elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szaktanárképzőt.

Orgona tanulmányait Hammerschlag Jánosnál kezdte, ezután Halász Kálmánnál tanult. 1955-től a Zeneakadémián Pécsi Sebestyénnél folytatta tanulmányait és 1960-ban kitüntetéses orgonaművészi diplomát szerzett.

Párhuzamosan elvégezte a középiskolai énektanári és karvezetői tanszakot is, ahol kitűnő eredménnyel diplomázott. Vásárhelyi Zoltántól tanulta a vezénylés és karnagyi feladatok titkait és minden tantárgyból jelesre vizsgázott.

1959-től húsz évig volt orgonistája a Rákospalotai református gyülekezetnek, vezetője az ifjúsági énekkarnak, 1968-tól a budapesti Kálvin téri Református templom orgonista-karnagya harminc évig.

1959-től Budapesten, Debrecenben és Fóton, 1995-től Szlovákiában, Jugoszláviában és Romániában vezetett rendszeresen kántorképző tanfolyamokat. 1962-től rendszeresen hangversenyezik orgonistaként és kórusvezetőként.

A világ számos országában vendégszerepelt. Készültek rádiós és televíziós felvételek művészetéről. 1971-1979 között zongorát tanított a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában.

1979-től haláláig, 1998-ig a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karának himnológiai, egyházzene tanszékvezető tanára. 1979-től élete végéig a Károli Gáspár Református Egyetem egyházzenei tanszék vezetője és a Ráday Kórus karnagya.

Kántorképző és egyházzenei tankönyveket szerkesztett. A református ritmikus énekeskönyvet (szöveg és ritmusának kidolgozásával) megformálta.

Az 1996-ban megjelent Egyetemes Énekeskönyv szerkesztő-bizottságának titkára volt, melyben a Zsinati Bizottság munkáját összegezte, a kottagrafikát ellenőrizte és lektorálta.

Egyházzenei tevékenysége mellett Sapszon Ferenc mellett a László Kórház Énekkarának helyettes karnagya, e munkájának elismeréseként 1971-ben Miniszteri Dicséretet kapott, 1976-ban kulturális kitüntetésben részesült. 1992 óta éneket tanított az újjáalakult Református Gimnáziumban.

A Dunamelléki Egyházkerület orgonaszakértője. A Kodály Társaság és a Liszt Ferenc Társaság tagja. Az EKEK és az IAH külföldi egyházzenei társaságok munkatársa, tagja. A Magyarországi Teológiai Doktorok Kollégiumának himnológiai szekció elnöke, szervezője és összetartója.

A XX. század méltán elismert egyházzenésze. Sok zenemű szövegét fordította magyar nyelvre, köztük Antonio Vivaldi Glóriáját is.

Zenei hagyatékában műkedvelő kazetták és magnófelvételek, tanulmányi célú előadások és egy Hungaroton hanglemez, a "Mily szerelmetesek a Te hajlékaid, Seregeknek Ura" orgonajátékával és a Ráday Kórus műsorával, valamint kórusra írt művek kottái találhatók.



Máté János


A református kántorképzés felépítése



Előzmények

1948-ig az úgynevezett kántortanítók látták el a kántori feladatokat. A tanítóképzőkben volt külön fakultatív kántorképzése, aki itt oklevelet nyert, a tanítói állása mellett külön javadalom ellenében végezte a kántori feladatokat. Egyes állásokat eleve úgy hirdettek meg az egyházi elemi iskolákban, hogy a kántori oklevél szükséges volt.

A színvonal nem volt túl magas, 5 korál orgonálása már elegendő volt, de az énekeket igen komolyan vették, ennek eredménye az, hogy a gyülekezetek idősebb tagjai máig sem tudták megtanulni a ritmikus éneklést, mert a kántortanítók igen alaposan és lelkiismeretesen megtanították nekik az akkori ízlésnek megfelelő lassú, nyújtott stílusban a zsoltárokat.

1948-ban, az iskolák államosításával egy időben megtiltották a pedagógusoknak, hogy kántori szolgálatot végezzenek. Akkor a kérdést megoldotta az, hogy egyik napról a másikra tömegesen váltak állás nélkülivé a volt hitoktatók, ők vagy tudtak orgonálni, vagy néhány hetes, hónapos tanfolyamokon átképezték egy részüket kántorrá, így még néhány évig nem mutatkozott igazán a hiány. Az államosítás után Debrecenben még működött egy zenei tagozatú osztály, ahol az érettségivel együtt kántori oklevelet kaptak. Heti 5-6 órában tanulták a zenei tárgyakat, a délutáni órákban. Ez sem oldotta meg a kérdést, mert akik továbbtanultak egyetemeken, majd elhelyezkedtek állásban, nem tudtak, vagy nem akartak kántori szolgálatba állni. Így az itt végzetteknek kimutathatóan csak 4-5 %-a hasznosította egyházzenei tudását. Talán ennek is tulajdonítható, hogy ez a tagozat fokozatosan elsorvadt.

1957-ben Fóton az evangélikusokkal együtt indult kántorképző tanfolyam, ez karácsony előtt és után 6-6 hetes bentlakásos képzés volt, komoly követelményekkel. A tanárok között Dr. Gárdonyi Zoltán és Dr. Csomasz Tóth Kálmán is szerepelt, a 3 éves (6-szor 6 hét) képzést csak öten fejezték be. Különféle gazdasági problémák miatt nem lehetett folytatni ezt a közös evangélikus-református képzést, így ez 1960-ban megszakadt.

1965-ben indult el Debrecenben újra a nyári kántorképzés. Ennek rendszerét Gárdonyi Zoltán dolgozta ki. Az első években azok a tanulók mind ott voltak, akik Fóton kezdték el a tanulást, eleinte 40-50 körül volt a létszám, és az átlagéletkor 35-40 év körül volt. Sok lelkész, papné is részt vett, akik már gyakorló kántorok voltak, de szükségét érezték a továbbfejlődésnek. Később egyre fiatalabbak jelentkeztek, a jelenlegi (1993) átlagéletkor már 18 év körül van. A nagy érdeklődés miatt Budapesten (?mikortól) és Pápán (?mikortól) is indult tanfolyam az utóbbi években, így évente 200-250 személy vesz részt a nyári tanfolyamokon.

A képzés rendszere

A tananyag 4 részre oszlik: A, B, C, D csoportban folyik a tanítás. A „D” csoport anyagának elvégzése után kántori vizsgát lehet tenni.

Tananyag:

Gyülekezeti énekből az énekeskönyv mind a 330 dallamát ismernie kell, több mint felét kotta nélkül, a többit az énekeskönyvből, de a könyvnélkülieket el kell tudni énekelni más szöveggel is, akár ugyanannak az éneknek egy későbbi (=további) versével, akár „ad notam” egy másik éneket ezzel e dallammal.

Az énekekkel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalók is szóba kerülnek, pl. kapcsolat a Bibliával, az ének keletkezésének története – ha ismert – az ének szerzőjének rövid életrajza – ha nevezetes személy -, stílusismeret, az egyes dallamok besorolása – középkori, genfi zsoltár, régi magyar ének, stb. az ének használhatósága – ünnepkörök, stb. a dallam továbbélése a klasszikus zenében, stb.

A „D” csoportban már nem tanítunk új éneket, rendszerezzük az eddig tanultakat, az éneklés, liturgia története, énekeskönyvek története az anyag.

Hangszerből lehet választani, hogy valaki orgonás vagy harmóniumos vizsgát tesz-e, természetesen ezt jelezzük az oklevélen is. A korálkönyv valamennyi letétjét játszania kell, tehát 330 korált, valamennyit könyvből, de úgy is, hogy énekli közben. Korálelőjátékokat, J.S. Bach kis prelúdium és fúgáit és ennek megfelelő könnyebb orgonadarabokat is kell játszani. Tananyag a Baptista Egyházzenészekkel közösen szerkesztett „Gyülekezeti harmóniumjáték”, ill. „Gyülekezeti orgonajáték” c. kötet.
Zenei ismeretek /szolfézs tananyag/: középnehéz, alterációt is tartalmazó dallamok lapról éneklése, ugyanilyen nehézségű 1 szólamú, és könnyű 2 szólamú dallamok leírása. Egyházi hangsorok, hangközök, összhangzattan – főleg elemző módon, de az alterációkat is beleértve, sőt moduláció is elméletben és írásban.
Zenetörténet: az egyházi zene története sok zenehallgatással.
Orgonaismeret: az orgona szerkezete, működési elve, orgonatörténet, sípok, regiszterek, regisztrálás.

Karvezetés: ütésnemek, előbb homofon, majd polifon 2-3-4 szólamú kórusművek, kánonok vezénylése a tanfolyam kórusa előtt, természetesen az egyházi zene repertoárjából.

A 4 csoport anyaga elvégezhető 4-szer 3 hét alatt, de aki nehezebben halad, megismételheti egyszer mindegyik csoportot, így végül 8-szor 3 hét a tanfolyami idő. A tanfolyam végén bőséges feladatot adunk, amelyből a következő tanfolyam elején be kell számolnia. Az évközi képzést segítik a helyi tanfolyamok, az országban 8-10 helyen, szombatonként vagy kéthetenként az adottságoknak megfelelően, így a 2 nyári kurzus között is kézben tudjuk őket tartani.

Különbségek

A régi kántortanítóval szemben az így képzett kántorokat „gyülekezeti kántor”-nak nevezzük. Erre az elmúlt évtizedek kényszerítettek bennünket. Ennek számos előnye és hátránya is van. Anélkül, hogy értékelném, felsorolom ezeket:
- a gyülekezeti kántor nem főállású kántor /az egész országban 4-5 főállású református kántor működik/
- a főállása gyakran egész más irányú, volt traktoros, hentes, (vadász), stb. foglalkozású. Így nem anyagi érdekből, hanem valóban hivatástudatból választották a kántori szolgálatot, de egyben ez azt is jelenti, hogy nem követelhettünk olyan színvonalat egy teljesen más foglalkozású tanulótól. Ez a gyülekezeti kántor benne élt a gyülekezetben, sokszor a gyülekezet küldte, fizette a kiképzés költségeit, sokkal szorosabb volt a kapcsolat, mint egy pályázat útján odakerült kántortanítóval. Mivel a főfoglalkozásért kapott fizetésből élt, egyházi szolgálatát szeretetből, sokszor ingyen, vagy nevetségesen alacsony tiszteletdíjért végezte. Ez aztán leszoktatta a gyülekezeteket, lelkészeket arról, hogy a kántornak valamiféle elfogadható anyagi megbecsülést juttassanak. A régi díjlevél sokat idézett mondata: „Papnak tisztességes megélhetés, kántornak ennek fele” ma már csak ábránd, fiatal kitűnő orgonistáink, sokszor külföldi tanulmányi útról hazatérve semmiféle lehetőséget nem találnak itthon a Református Egyházon belül, elmennek világi állásba, az sem ritkaság, hogy más felekezetnél keresnek megélhetést, bár most már ott is egyre nehezebb a helyzet.

Az lenne a megoldás, hogy a kényszerű megoldásból tartsuk meg a pozitív mozzanatokat, tényezőket, és így próbáljuk kialakítani az új lehetőségek között a szabadon dolgozó, megbecsült kántor alakját.

Budapest, 1993. február 23.

www.reformatus.hu


Református kántorképzés

Confessio 1994 / 4

Máté János Református kántorképzés

Mikor megjelent az "új" református énekeskönyv, mindenki várakozással tekintett gyülekezeti éneklésünk felé. Ezt bizonyítja a nem sokkal előtte megjelent "Kis énekeskönyv" sikere, népszerűsége. Ám a várakozások nem teljesültek be, hiszen szinte ezzel egyidőben történt az iskolák államosítása, a hitoktatás megszűnése sok iskolában és a kántortanítók-pedagógusok egyházi szolgálattól való eltiltása. Így előállt az a helyzet, hogy volt énekeskönyv, de nem volt, aki tanítsa, és nem volt, akinek tanítani lehetett volna. Egyik napról a másikra kántor nélkül maradt gyülekezeteink jelentős része. Sem a gyülekezeti lelkészek, sem a munka nélkül maradt, és hirtelenjében kántorrá átképzett hitoktatók nem tudtak igazán megbirkózni a feladattal: újra tanítani a zsoltárokat ritmikus formában, és egy új, részben külföldi eredetű, részben újra felfedezett magyar reformátori énekkincset megtanítani a gyülekezeteknek. A "mindegy hogyan, csak szóljon az orgona" elv nyert polgárjogot, ehhez járult egy bizonyos félelem, hogy az új énekek, új éneklés erőltetése elriaszthatja a konzervatív gyülekezeti tagokat, ezzel ráneveltük őket arra, hogy nekik maradiaknak kell lenniök, így ma ott tartunk, hogy sajnos, az összes felekezetek között a református a legkevéssé fogékony az új iránt.

Tíz év elteltével kiderült, hogy a kántorképzés megszervezése nélkül veszélybe kerül a gyülekezeti éneklés, és ezzel a gyülekezetek élete is. Közben kialakult egy új modell, a kántortanító helyébe a gyülekezeti kántor lépett, aki mellékfoglalkozásként, gyakran szolgálatból, ingyen, vagy jelképes összegért végezte a kántori szolgálatot. Főfoglalkozása lehetett orvos, mérnök, diák, Tsz-dolgozó, traktoros, vagy éppen a lelkipásztor felesége, vagy éppen soron következő gyermeke ült az orgonapadra.

A gyülekezeti kántor megjelenése számos pozitívumot eredményezett. Szorosabb lett a kapcsolat a gyülekezet és az ének-zene vezetője között, valóban szolgálatból, lelki indításból vállalkozott az orgonálásra, vállalva ezzel a munkahelyén a hátratételt, munkatársaitól a meg nem értést. Hátránya is volt. Szakmailag nem lehetett megkívánni az ilyen kántortól, hogy olyan tudása legyen, mint egy okleveles kántornak. Megbecsülése is elmaradt, hiszen a lelkipásztor szemében - és sokszor valójában is - műkedvelő volt, sokszor a lelkipásztor nem tekintette egyenrangú munkatársának az egyházi zene szolgáját.

Az ötvenes évek végén Fóton, a Mandák intézetben, az evangélikusokkal közösen indult meg a gyülekezeti kántorképzés. Kétszer 6 hetes, 3 éven át folyt kemény munka várt arra a néhány elszánt kántorjelöltre, aki vállalta ezt a tanulást. A kántorképző tantervét Gárdonyi Zoltán dolgozta ki, a soproni tanítóképzőben és a Zeneakadémia Egyházzenei tanszakán korábban szerzett tapasztalatai alapján Csomasz Tóth Kálmán, Gyülvészi Barnabás, Kalocsay Ferenc, Gárdonyi Zoltán, majd később Máté János tanítottak református részről. Sajnos, anyagi, gazdasági okok miatt megszűnt ez a közös munka, és néhány évi szünet következett be. Az igény egyre nőtt, így 1965-ben, a Debreceni Református Kollégiumban megindult a nyári kántorképzés. Debrecenben előtte is volt a Kollégiumnak kántorképző tagozatos osztálya, de a hiányon ez sem segített, hiszen az itt végzettek, ha egyetemi tanulmányokat folytattak, valamelyik nagyvárosban tanultak tovább, nagy részük nem hasznosította tudását. Ez az évközi tagozat lassan el is sorvadt, átadta helyét a nyári, 3 hetes tanfolyamnak.

Úgy látszott, hosszabb távon ez lesz a megoldás, így szükség volt a tananyag, tanterv rögzítésére. Gárdonyi Zoltán vezetésével munkacsoport alakult: Csomasz Tóth Kálmán, Fekete Csaba, Gárdonyi Zoltán, Gárdonyi Zoltánné, Kalocsay Ferenc, Máté János, Máté Jánosné, Sepsy Károly, így jelenhetett meg az Egyházzenei Vezérfonal I., majd II. kötete.

Az első években sok lelkész, papné, vagy már működő kántor vett részt a képzésben. Az átlagéletkor 40 év körül volt. A jelentkezők száma évről évre emelkedett, zeneileg is egyre jobb előképzettséggel jelentek meg a kántorjelöltek, nem volt ritkaság a zeneakadémista, vagy profi zenész sem. Ez némi feszültséget is okozott, de ezt ellensúlyozta az, hogy a gyülekezeti énekek tekintetében éppen nekik volt a legtöbb pótolnivalójuk, és az ő esetükben inkább az orgonajátékra, abban is a koráljáték területére helyeztük a fő súlyt. Egyre nagyobb szerepet kapott a karvezetés tantárgy, ezzel a gyülekezeti énekkarok alakulását, fejlődését sikerült segíteni.

Világossá vált, hogy az eredményes munkához szükséges, hogy ne csak a nyári 3 héten át dolgozzanak ilyen intenzíven, hanem egész évben gyakoroljanak, tanuljanak. Ezért több helyen, Budapesten, Szolnokon, Cegléden, Székesfehérváron, Miskolcon, Kecskeméten évközi tanfolyamok létesültek, ahol a lehetőségektől függően minden szombaton, esetleg 2 hetente bemutathatták folyamatos munkájuk eredményét.

A növekvő létszám szükségessé tette egy második, majd harmadik, sőt negyedik tanfolyam megszervezését. Debrecen, Budapest, Pápa és Sárospatak lett a négy színhely, a kollégiumok épületében. Ezek az országos tanfolyamok azonos tantervvel, azonos tananyaggal dolgoznak, de természetesen mind a személyi, mind a tárgyi feltételekben van különbség. A tanfolyamok nem egyidőben kezdődnek, így lehetőség nyílik arra, hogy ki-ki a neki legmegfelelőbb 3 héten vegyen részt.

A tananyag 4 évfolyamra oszlik, de 1-1 fokozatot általában 2 tanfolyamon lehet elvégezni. Aki viszont két tanfolyam között szorgalmasan tanul, átugorhat 1-1 fokozatot, aki pedig zenei előtanulmányokkal jelentkezik, az nem a legalsó csoportba kerül. A tanfolyam tantárgyai: gyülekezeti ének, hangszer (harmónium vagy orgona), zeneelmélet, zenetörténet, karvezetés, énektanítási gyakorlat, hymnológia és orgonaismeret.

Tanfolyamainkon évről évre szép számmal vesznek részt felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki hallgatók is, néhány éve pedig határainkon kívüli tanárok is tanítanak, köztük saját nevelésűek is. Célunk az, hogy előbb-utóbb ők is kifejlesszék a saját tanfolyamrendszerüket.

A rendszerváltás után számos zeneiskolában, zeneművészeti szakközépiskolában megindult az egyházzenei oktatás, sőt a Zeneművészeti Főiskolán is feltámasztották az egykori egyházzenei tanszakot. Sokakban felmerült a kérdés, vajon ez nem teszi-e feleslegessé, túlhaladottá kántorképző tanfolyamainkat.

A válasz egyértelműen az, hogy nem abbahagyni, hanem még jobban kell folytatnunk a magyar református egyházzenei képzést. A sajnálatos ugyanis az, hogy az "állami" egyházzenei képzés teljesen figyelmen kívül hagyja a protestáns, még inkább a református hagyományokat, igényeket, követelményeket.

"Ökumenikus" egyházzenei képzés egyértelműen katolikus képzést jelent. Adódik ez egyrészt a katolikus vallású tanulók létszámbeli túlsúlyából, másrészt, mondjuk ki őszintén, a szintén többségben katolikus tanárok tájékozatlanságából.

Nemrégiben egy - különben szakmailag igen kiváló - tanár ragyogó arccal mondta nekem, hogy milyen nagyszerű az, hogy a református tanulók is járnak ministrálni. Természetesen protestáns templomokban soha nem voltak ilyen "liturgiai gyakorlaton".

Más alkalommal azt kérdezték tőlem, hol találhatók a genfi zsoltárok. Válaszomra, hogy a református énekeskönyvben, az volt a következő kérdés, hogy "mind a hét?" Nagy csodálkozással vette tudomásul az illető tanár, (aki tanította a genfi zsoltárokat), hogy nem 7, hanem 150 genfi zsoltár létezik.

Nyilván azon sem csodálkozhatunk, hogy a Zeneakadémia végzős református hallgatóinak (a speciálisan reformátusok számára összeállított tananyagban) 80 gregorián, vagy más középkori eredetű dallamot kell ismerni, és csupán 16 zsoltárt, illetve református éneket, azokat, amelyeknek a gregorián eredete kimutatható. Hozzávehetjük még a Zeneművészeti Főiskola Egyházzenei tanszéke vezetőjének a Zsoltár c. folyóiratában (I. évf. 2. szám, 15. old.) megjelent véleményét: "Most áttérek néhány speciálisan 'protestáns' problémára. Az első az, hogy ilyen 'protestáns egyházzene' nincsen".

Ehhez nincs mit hozzátennünk, legfeljebb az lehet a reakciónk, hogy ez az út számunkra nem járható, nekünk jól képzett, a gyakorlati gyülekezeti szolgálatban álló, magyar református egyházzenészekre van szükségünk, olyanokra, akik készek "feláldozni" minden vasárnapjukat, akik nem a saját karrierjüket építgetik, hanem a kálvini "Soli Deo Gloria" elvét követik, nem valamiféle az ökumené jelszava alatt összemosott, jellegtelen muzsikusokra, legyen a képzés helye akár az egyre magasabb színvonalú kántorképző tanfolyam, akár a református egyetemek hymnologiai tanszéke keretében működő protestáns egyházzenei tanszak.


http://www.reformatus.hu/confessio/cikk.php?cikk=1994/4/zene1.htm




Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett! Zsoltár 98,1

Honlapkészítés